A DJI Mavic 3-as széria utolsó drónjai is megkapták a megfelelő C minősítést. Eddig a DJI Mavic 3-as sorozat kapott C1-es minősítést, valamint a Classic széria, a DJI Mavic 3 Pro széria pedig C2-es minősítést kapott már a megjelenésekor. Viszont a hamarabb megjelent DJI Mavic 3 Enterprise sorozat még hiányzott a mai napig! Ez egy igazán pozitív hír, hiszen igen…
2023.08.05-én került megrendezésre immáron harmadik alkalommal Magyarország legnagyobb és egyetlen drón találkozója a szolnoki Reptár repülőgép múzeumban. Az a hét eléggé viharos volt szó szerint, ezért nagyon sok kérdést kaptunk, hogy mi lesz rossz idő esetén. Az előrejelzések arra napra kb 6 óráig amúgy jó időt jósoltak, 30 fok feletti hőmérséklettel. Viszont előző nap olyan vihar csapott le hazánkra, amit…
Kicsit sűrűre sikerült az augusztus elejét összehozni magamnak. 2023 augusztus 5.-én volt idén a III. Drone Day amit a Reptárral közösen szervezünk, még adós vagyok beszámolóval, videóval és minden mással is. Ennek szombaton este lett vége, vasárnap kicsi pihenés és családozás, majd hétfőn reggel indulás Németországba. A nyáron már volt szerencsém kétszer találkozni a DJI Dockkal ami a DJI több…
A drónos permetezésnek ahhoz, hogy 100%-ig legális legyen egyetlen dolog hiányzott a mai napig az pedig nem más, mint a drónos vegyszer. A drónokat már a tavalyi évben minősített a hatóság, utána jött a speciális és a növényvédelmi képzés, de eddig még ez után sem lehetett permetezni mivel nem volt drónos vegyszer. Elérhető az első növényvédő szer hazánkban, mely már…
Most már tényleg nemértem az egészet, hogy mit is csinál a DJI. Az elmúlt évek során az volt a tapasztalat, hogy 2 évente frissültek a drónok és mindig valami olyat hoztak amire azt mondta az ember, hogy WOW ez kell. Most viszont nem tudom ki mennyire követi nyomom a drónokat, de a Mini kategória gyakorlatilag egy botrány most. Az elejéről…
Sokan már biztos tudják, hogy több mint egy éve nincsenek fent a DJI applikációk az Androidos áruházban. Csak is KIZÁRÓLAG a www.dji.com oldalról tölthető le! Apple eszközök esetén ezzel nincsen gond, mert ott fent van az összes hivatalos applikáció. Most viszont valaki felrakott egy DJI Fly appot az androidos áruházba ami viszont HAMIS, sőt még pénzt is próbál kicsalni tőlünk!…
Hosszú idő után, de végre megjelent a DJI Air 3. Már régóta lehetett látni róla pletykákat és képeket, illetve technikai adatokat, ma viszont eljött a nap amikor meglátjuk ebből mi is lesz igaz. Én is készítettem róla egy videót, hogy mit is várnék az új géptől, illetve mi is lenne az ésszerű. Amit már régóta tudtunk, hogy dupla kamerával fog…
Na végre már! Meg van az egyik hiányzó részlet ami nem más mint, hogy mikor is érkezik az új DJI drón. Tegnap hivatalosan is bejelentette a DJI a dátumot ami nem más mint 07.25. A többi már nem igazán titok az eszközről, kivéve a hazai pontos forintos ára. Szóval ha valaki lemaradt volna eddig róla, akkor annak mondom, hogy érkezik…
Tudtátok, hogy létezik Pilótanélküli játék légijármű? Nos igen, ez a fogalom létezik Magyarországon, aminek vannak feltételei is, hogy ezt valami megkapja. Az első és talán a legfontosabb, hogy nem rendelkezik adatrögzítő eszközzel, ez egy érdekes megfogalmazás, mert nem azt mondják, hogy kamerával. Itt van egy érdekes jogi hézag, mert sok olyan eszköz van amin a kamera csak az irányítás miatt…
Ahogy sejteni lehetett 2023 a C minősített drónokról és az ehhez kapcsolódó jogszabályokról fog szólni. Esetleg ha valaki még nem találkozott volna ezzel a hírrel, akkor nekik mondom, hogy 2024.01.01. után OPEN vagyis nyílt kategóriában (A1/A3 és A2) lakott területen belül csak olyan drónok repülhetnek majd, ami vagy rendelkezik C minősítéssel vagy az MTOM-ja (maximális felszálló súly) 250g alatt van.…


