KingKong Q100 - Szobaveréb télre

Beköszöntött a tél, a mínusz fokokat és a korai sötétedést sem mondanám kedvező reptetési körülménynek. Ezért is mertem berendelni egy 100mm körüli gépet, gondoltam jó lesz majd indoor használatra. Banggood-on novemberben volt jónéhány akció, de végülis egy akció nélküli egyébként is olcsó kopterre ruháztam be, ez nem más mint a KingKong Q100.
 

Banggood fotó

 
Kinézetre is megfogott, illetve az ára is kedvező, kár, hogy Frsky vevővel nincs. Így vevő nélkül rendeltem meg 13.537 Ft-os áron. Bő 3 hét alatt meg is érkezett, még aznap nekiestem összeszerelni. Rendelkezésemre állt régebbről egy csupaszított RX-F801 vevő, körülbelül 4 g-os súllyal. A 8520-as kefés motorok pontosan passzoltak a vázba, ami kellemesen erős kicsit rugalmasabb műanyag, ellenálló darabnak tűnik. 
 

Kivülről

 

A dobozban

 
Naze32 Brushed, tehát kefés motorhoz fejlesztett vezérlővel érkezik, meg is van a helye csak be kell pattintani miután a motorok vezetékeit felforrasztottuk. Érdemes a hátsó motorok vezetékeivel kezdeni mert azok kábele csak éppenhogy érnek el a vezérlőig. A motorokon nincs külön forgásirány jelölve, valahol korábban úgy olvastam egy az internet legmélyebb bugyrán, hogy a kék-piros óramutatóval megegyezően, a fehér-fekete fordítottan forog, felülről nézve.
 

Műanyag váz és motorok

 
A vezérlő PPM-el vagy Sbus-al táplálkozik, a pwm vevőktől hányingere van. Szerencsére biztosítottak csatlakozós kábelt, így azt felhasználva bekötöttem a vevőmet. A videoadó 25mW 16 csatorna, többszínü led villogásából lehet tudni melyik csatornán van, ezen egy microgombbal lehet változtatni. Ezen is van egy kilóméter tápkábel, érdemes rövidíteni. Az akkumulátorcsatlakozót is nekünk kell beforrasztani, illetve érdemes helyet hagyni a videoadó tápjának is itt. Kicsi a forrszem, de még forrasztható, minimális készség kell hozzá, csatornaforrasztó bikapákát felejtsük el.
 

Összeépítve

 
A kamerát taknyolóval felfogattam, gyorsan összehajigáltam a gépet, kiváncsi voltam levegőbe emelkedik e. Több problémába is ütköztem az első felszállásnál, de végülis felemelkedett, repképes lesz a kis jószág. Pár nap kellett amíg kezesbárányt faragtam belőle de az eredménnyel elégedett vagyok. A kábeleket lefogattam a karokhoz, videoadó a burkolat alá, az RX a gép alján, az akkumulátort a gép fenekébe dugtam. A problémák közül kiemelném a vezetékek csatlakozók és a motorháztető helyes elhelyezését, a propellerek nagy mérete miatt bőven rálóg szinte mindenre, semmi perc alatt megblankolja a vezetékeket.
 

A hasa

 
A vezérlőn volt egy cleanflight, bár egyáltalán nem volt konfigurálva a géphez. PPM bemenet, csatornakiosztás, vevőjel szintek, illetve a bűvös "set motor_pwm_rate=32000", amivel a kimeneteket konfiguráljuk kefés motorokhoz. A naze32 rendelkezik egy dcdc step up konverterrel, 5V 400mA-al terhelhető, innen kap tápot a vevő is. A videoadó is rendelkezik saját tápmanagement-el, így azt megetethetjük közvetlenül az akksiról. Ha merül az akkumulátor, akkor nem szűnik meg a videoadás és a vezérlő is működik akár 3.0V-ról is. Tehát elég nehéz ellenőrizni mikor kell leszállni. 
 

Vezérlő közelebbről

Végleges

 
Az előző hasonló méretű és motorazonos kopterem kűzdött a levegőbenmaradásért 3.8-3.9V akku szintnél is, ennél viszont még 3.4-nél is van benne erő, simán emelkedik, valószínünek tartom a jobb minőségű mosfetek alkalmazását, ami a motorokra kapcsolja a teljesítményt, ha azokon a tranzisztorokon kisebb feszültség esik, nagyobb erő marad a motorra. A gyári akkumulátor 550mAh 25C és 14.86g súly. A gép egyébként 49.65g akku nélkül. Csináltam hozzá 300mAh 35C akkut is (8.42g) , de szépen elketyeg a CG022-höz kapott 300mAh 25C-vel is (9.45g). Az 550-essel érezni a plusz súlyt, de valamivel többet lehet vele repkedni. Az előzetes mérések alapján 300-as lipóval 2.5-3 perc, 550-essel 3.5-4 perc a repülési idő. Indoor terepen nem bizonyult rossznak a gyári PID beállítás, így hát hagytam a gyári értékeken. Viszont külső terepen kiderült, hogy hangolásra szorul, rettentően szarul kezeli a legkisebb széllökéseket is, ezen lehet javítani ha izgatjuk picit a PID értékeket. A felvételen látszik az imbolygása, ettől függetlenül szépen venné a kanyarokat és erőtartalékot is észlelek imitt amott. A 25 mW adóteljesítmény éppen megfelel ilyen kis udvar körüli kertbejáráshoz, gyanítom, hogy beltérek akár falak között is repkedhetünk ésszerű keretek között, az 5.8 Ghz úgy verődik vissza a falról, mintha csak fény lenne.
 
 
 
Összességében tehát egy olyan gépről beszélünk, ami megfelel a téli időszakban való beltéri repkedésre, egy közepes házban már pályát is felállíthatunk és kezdődhet a csata, ha esetleg többen vagyunk, illetve kültéren is megállja a helyét ha helyesen van konfigurálva. Ezutóbbiban ha nincsenek kemény betonfelületek, akkor én azt mondom hogy lehetetlen összetörni, igazából nekem zuhant kemény járólapra is jópárszor, de még mindig egyben van, a piros hozzákapott proppokból egyet sem törtem még el. 

Postjaim

Bejelentkezés

 

Drone Hungary Blog

Facebook oldalunkról

2017 szeptember 15.