YK017 Predator átépítése 3D nyomtatott racer stílusú vázra

Néha vannak az embernek olyan pillanatai, hogy azért is megcsinálom, még ha értelmetlen is :)
Na ezzel nagyjából én is így voltam, amikor a Predatoromat átépítettem egy racer stílusú vázra.
Igazság szerint akkor lett volna értelme, hogy ha egy kamerás koptert alakítok át, mert akkor lenne FPV feeling is "szobaracer" szinten is. De jól van ez így!

Nagy műveletet nem igényelt a dolog a Predator kibelezése után... Kissé ki kellett tágítani a lyukat a motornak, mert szűkebb volt a kelleténél, illetve ki kellett agyalni, hogy miképp lehet normálisan felrögzíteni a Predator alaplapját.
A legkézenfekvőbb megoldás a kétoldalú ragasztó volt, így hát azzal rögzítettem. Mint egy gyengébb védelem azért rátekertem egy kis szigszalagot is. Az aksit pedig két gumival rögzítettem a vázhoz.
Mivel volt 4 új motorom, így inkább azokat építettem be, majd ráforrasztottam az alaplapra a motorok vezetékeit.  Ezek után egy-egy szigszalag csíkkal rögzítettem a vezetékeket a karokhoz. Propikat fel, azután jött a "berepülés".
Sokkal, de sokkal stabilabbnak tűnik a gép az új vázzal, igaz egyben sérülékenyebb is sajnos, mert nem védi az égvilágon semmi. Mivel a Predator ugye gyárilag is 3D mutatványokra képes, így ki lett próbálva ez a funkció is. Szintén meg kell említeni azt, hogy a szokásos flip utáni szitálás nagy mértékben és látványosan csökkent.

Ha unatkozol és van egy nagy mértékben sérült Hubsan-od, vagy egy YK017 Predatorod akkor próbáld ki Te is nyugodtan... :)
 

Postjaim