A Cytryka PDB és a MinimOSD (KV mod) kálváriája

Úgy tűnik, hogy én mindig kifogom az ilyen dolgokat, na de nem baj, legalább tanulok, tanultam belőle...

Happy nevű kopteremet egy Cytrynka nevű PDB-re építettem fel, korábbi postban már szó volt erről.
Viszont idő hiányában csak most tudtam teljesen a végére járni, így immáron végre működik az OSD is :)

Érdekes volt a helyzet, mert az OSD-n semmiféle firmware nem volt, ez talán valakinek megszokott tényező, nekem nem az volt.
Volt videó jel, kép mifene, csak OSD felirat nem.

Egyik barátomtól és egyben drónos társunktól kölcsönkaptam egy FTDI eszközt amivel tudtam rárakni firmware-t némi szenvedés árán, mivel Arduinot ezelőtt még soha nem használtam. Némi segítséggel de túl voltam végül is a firmware feltöltésén, volt OSD felirat és boldogság.

A boldogság viszont nem tartott sokáig, mert amint bebootolt az OSD kiírta, hogy nem kap adatot a Naze32-ről.
Szerencsémre, egyben bánatomra eszemben volt egy korábbi beszélgetésem egy másik drónos társunkkal.
Ő említette, hogy volt egy-két széria ebből a PDB-ből ahol rosszul volt bekötve a panelen az RX/TX ami a naze32-höz megy és Ő bizony kifogta!
Nos, sajnos én is! :(

Mit tesz ilyenkor az ember fia? Hát forraszt...  Némi gondolkodás után a PDB conversion boardjából kiforrasztottam a RX/TX pineket, ami a Naze32-höz csatlakozott.  Nagyon nem volt egyszerű feladat, szegény Naze32 most úgy néz ki mint aki leégett mint pék gyerek a csaja előtt.
A képen még nem történt meg a forrasztás során keletkező mocsok eltakarítása, ezért elnézést.

A kiforrasztás után guberáltam a szerszámos dobozkámból egy korábban levágott ESC kábelt, aminek az egyik végén még megvolt a szervó csati és beforrasztottam a pinek helyére.   A csatis felét meg rádugtam a PDB oldalán lévő UART2 portra. Nem volt más hátra mint a próba!
Aksi fel, OSD be, minden volt csak kapcsolat nem!
Nem estem kétségbe, lehúztam az aksit, megfordítottam az rx/tx polaritást azzal hogy megfordítottam a fentebb említett csatlakozót, majd aksi fel.
Ezúttal volt jel, volt műhorizont és boldogság is!

Ezt a kis szösszenetet csak azért írtam le, hogy ha véletlen pont te is hasonló komplexebb PDB-re építenéd a géped, akkor előtte gondold ki mit hogyan és gondol arra is, hogy nem 1:1-ben TX-TX / RX-RX kapcsolat kell a Naze32 és az OSD modul között hanem TX-RX azaz keresztbe kell kötnöd. Gyárilag ez sajnos nem így volt megoldva. Egyébként ezt szépen ki lehet mérni egy egyszerű műszerrel, feltéve ha gondol rá az ember, hogy elrontottak valamit a PDB tervezése/gyártása során.
Természetesen sokkal szebben és elegánsabban is meg lehet ezt oldani, de nekem most így volt a legegyszerűbb a kívánt eredményt elérni.

 

Postjaim

Bejelentkezés

 

Drone Hungary Blog

Facebook oldalunkról

2017 szeptember 15.