Atesz blogja


Szia! Köszönöm, hogy benéztél! Sokan kérdezik, hogy mióta hódolok eme csodás tevékenységnek... Igazából 2014 közepén kezdtem el komolyabban foglalkozni a drónokkel ismerkedni.
Kezdetben csak egy gyári YK017-es Predatorom volt,azután jött a többi gép :) A fiammal közösen építettünk egy F450-est, van egy TBS Discovery klónom, amit nagyon imádok. 2015-ben eljutottam arra a szinte, hogy meg mertem építeni az első 250-es racert kísérleti jelleggel.
Ennek váza 3D nyomtatással készült úgy ahogy van. Most van folyamatban ismét egy 250-es racer építése, ami már Naze32-t tartalmaz.

Bízom benne, hogy találsz néhány hasznosítható ötletet vagy ötletmorzsát az én blogomon is. :)
Atesz blogja - 2016/03/15 - 14:05
Tegnap nagyon jó idő volt és a családi időtöltés mellett, kivittünk magunkkal két 250-es gépet is hátha lesz rá alkalom, hogy meg is röptessük picit őket. Amikor mentünk akkor nagyon fújt a szél, megpróbáltam ugyan, de be kellett látnom, hogy nem tudom uralni a gépet a szélben. Hazafelé megállva viszont találtunk egy teljesen alkalmas helyet, ahol nem zavartuk a kutyát sem. A gép...
Atesz blogja - 2016/03/10 - 22:39
Míg BanDeE-ék a drónokat símogatták ma az Okos autó rendezvényen, gondoltam kipróbálom ezt a kis csodát amit az előző éjjel sikeresen összeraktam! Egyszer már ezt a szegény gépet átvariáltam korábban, így most végül is annyi változott, hogy kapott még 4 motort, és egy talpszerűséget habból. Való igaz, nem a klasszikus módon oldottam meg a dolgot, nálam az egymás alatti motorok...
Atesz blogja - 2016/02/09 - 20:53
Úgy tűnik, hogy én mindig kifogom az ilyen dolgokat, na de nem baj, legalább tanulok, tanultam belőle... Happy nevű kopteremet egy Cytrynka nevű PDB-re építettem fel, korábbi postban már szó volt erről. Viszont idő hiányában csak most tudtam teljesen a végére járni, így immáron végre működik az OSD is :) Érdekes volt a helyzet, mert az OSD-n semmiféle firmware nem volt, ez talán...
Atesz blogja - 2016/02/01 - 23:16
Happy kinézetén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy most akkor Odabasz is átalakul hernyóból pillangóvá, ráadásul még le is fog fogyni! Elég kemény diónak ígérkezett a feladat, de nagyjából szépen és gyorsan lezajlott. Akkor következzen a történet: A fő cél a fenti képeken látható dzsundzsa eltüntetése volt, mert erőteljesen balesetveszélyes volt így! Egyik kedves tagunk egy szép magyar...
Atesz blogja - 2016/01/31 - 20:57
Hát eljutottam erre a pontra is! Megszületett! :) A rossz idő illetve napközeni időhiány miatt csak a szobában tudtam megemelni a gépet, de nagyon szépen viselkedik. Tetszik ez a Naze32, bár még ismerkedem vele. Na de ez most egy szerelős blog post, ezért inkább arról írok :)   Szóval ez post az előző Happy-s post folytatása lesz. Mivel Happy tervezett vázának nagy része 3D...
Atesz blogja - 2016/01/23 - 15:03
Miután sikerült megépítenem az első 250 kísérleti raceremet  "Odabasz"-t, elhatároztam, hogy építek még egyet amit valóban használni is lehet élesben. :) Végre megjött szinte minden alkatrészem hozzá, kivéve a váz. Ezért kicsit csúszik a dolog és a bővebb beszámoló. Na de ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük azzal, hogy van egy a profik által is ajánlott Flyinglemon Cytrynka PDB-m...
Atesz blogja - 2016/01/19 - 22:55
Néha van az úgy, hogy az ember nagyon unatkozik és felvetődik a mi lenne ha!?... Ez is egy ilyen állapot volt, ezért mivel még nem tudtam mi a jó nekem, az FPV-zést kb. így kezdtem.... ( Nem röhög...:) ) Gondoltam majd jó olcsón megépítem, hiszen tudtam, hogy egy idő után kukázva lesz az ötlet. Összeszedtem néhány dolgot azokból amiket a "majd egyszer jó lesz valamire" cuccokat gyűjtő...
Atesz blogja - 2015/12/19 - 21:51
Ma végre volt egy kicsi időm este, így gondoltam végre megadom ennek a kopternek is ami még járt neki, azaz megkapta végre az OSD-t! :)   Nem kell itt nagy dologra számítani, ez egy nagyon buta OSD de pontosan azt tudja amire szükség van, kijelzi az akku feszültségét, és amúgy is egy olyan racernek csúfolt kopterben lesz, ami mindenre jó, csak ilyen elrendezésben versenyzésre nem :)...
Atesz blogja - 2015/12/05 - 06:48
Már azóta szeretnék egy 250-es racert építeni amióta csak megláttam az egyik Drone Hungary-s találkozón. Persze amikor ez történt, még konkrétan szinte semmit nem tudtam az épített gépek lelki világáról. Nem szégyellem nincs is mit rajta, az ember mindig tanul valamit. Ilyenkor az embernek szerintem konkrétan minden típus tetszik, mindegyiket szeretné kicsit közelebbről megismerni. Bevallom...
Atesz blogja - 2015/11/01 - 19:13
Egyre több embertől hallom, hogy bővíti vagy bővítette FrSky modullal a Turnigy 9X távját vagy ennek ikertestvérét a FlySky FS-TH9X távot, mert nem elégedett a gyári modul/vevő teljesítményével, vagy egy kicsit komolyabb FrSky telemetriás megoldásokat szeretné használni. De mégsem engedhet meg magának egy Taranis-t vagy egy még komolyabb rendszert. Ez meg olcsó, elfogadható, tuningolható...

Bejelentkezés

 

Drone Hungary Blog

Facebook oldalunkról

2017 szeptember 15.